Bemutatkozás

Üdvözöllek a weboldalamon!

Pszichológus vagyok, és a Semmelweis Egyetem gyermek- és ifjúsági klinikai szakképzés szakpszichológus jelöltje.

Kezdeném azzal, hogy miért is lettem pszichológus?

Eredetileg jogász szerettem volna lenni, majd a kezembe kerültek Popper Péter és Vekerdy Tamás könyvei és elvárazsolt a pszichológia tudománya. Fontosnak tartottam az emberi kapcsolatok kifürkészhetetlenségeit megfejteni, a mindennapi életben való megküzdés hátterében szerepet játszó tényezőket feltárni. Miért lesz valaki olyan amilyen, és milyen szerepe lehet ebben a társadalomnak, a kultúrának, iskolai képzettségünknek, szüleinknek, barátainknak és saját önmagunknak? Ezekre a kérdésekre még most sem tudok egyértelmű választ adni, hiszen ez ennél összetettebb folyamat.

Az alapképzés során még felnőttekkel terveztem dolgozni, végül a gyakorlati munka alatt a gyerekek felé orientálódtam. A pszichológus diplomámat az ELTE fejlődés-és gyermek klinikai szakirányán szereztem, mely képzés alatt számos alkalmazott pszichológiai területen tevékenykedtem, így gyermekpszichiátrián, gyermekvédelemben és kriminológiai intézményekben is. A gyakorlati helyeken eltöltött idő után felismertem, hogy hivatásom a gyermekekkel való pszichodiagnosztikus és terápiás munka egyaránt. A tanulmányaim által, olyan átfogó szemléletetmódot és rendszerszintű gondolkodást ismertem meg, ami elengedhetetlen az általam végezni kívánt segítői munkában. Személyiségem és szakmai beállítódásom a klinikai munka irányába vezérelt, hiszen szakmai elhivatottságom a pszichopatológiai kórképek átfogó ismerete által csökkenteni a stigmatizációt és kirekesztést, továbbá javítani az érintett gyermekek és fiatal felnőttek életminőségén a jövőre nézve. A pályám kezdetekor kis gyermekekkel és serdülőkkel folytattam egyéni tanácsadást, továbbá szakértői feladatokat láttam el, illetve nevelési tanácsadást és szülő-konzultációt végeztem. A munkám által találkozhattam atipikus fejlődésű és pszichopatológiában érintett gyermekekkel, mely esetekben sokszor az interdiszciplinák közötti együttműködést tartottam kulcsfontosságúnak. Mindemellett a nevelési tanácsadás és szülő konzultációk során alkalmam volt integrálni a pszichodiagnosztikus eszközöket a kognitív viselkedés terápia módszereivel, melyek bizonyítottan hatékony gyogyítási elvnek mutatkoztak. A pszichológúsi tevékenységem alatt az integratív szemléleletet tartom célravezetőnek, így kognitív és sématerápia sajátélményű csoportban vettem részt. Az énfejlődés és az erre való törekvés legalább annyira jelentős része a munkánknak, mint a szakmai ismeretek bővítése, hiszen a mi szakmánk egyik sajátossága, hogy személyiségünkkel is dolgozunk, így egyfajta eszköz amellyel segíteni tudunk másoknak.

Tehát a kérdésre a válasz az lenne, hogy azon szerencsés emberek közé tartozhatok akiknek a szakmájunk egyben a hivatásuk is. Kiemelten fontos számomra a gyakorlati munkát biztos elméleti alapokra építeni, szakmai fórumokon, továbbképzéseken részt venni, illetve empirikus ismereteimet bővíteni. Érdekesség lehet rólam, hogy kétnyelvű vagyok, így szerb nyelven dolgozom a magánrendelésem során, illetve angol nyelven is. Tudom azt, hogy sokszor nehéz több nyelven beszélő szakembert találni a szülőknek, így remélem ezzel segítségükre leszek azoknak, akiket érinthet ez a nehézség. Végül ki fordulhat hozzám? Kis gyermekekkel és serdülőkkel foglalkozom (4-18 éves korig) pszichológiai tanácsadás, szülő- konzultáció és nevelési tanácsadás keretein belül.

Olyan szülők és gyermekek jelentkezését várom akiknél felmerülnek magatartási nehézségek, mellyel úgy érzik nehezen tudnak megbírkozni egyedül és szükségesnek tartják a szakember bevonását.